A Ház Kismaros Dunakanyar (Szálláshelytudakozó)

A Ház Kismaros Börzsönyligetben található a Dunakanyar egyik kis településén, Budapesttől mindössze 45 km-re.
Vendégházunk különleges adottsága, hogy bár 100 méterre található az aszfaltozott főúttól, mégis az erdő közepén található, ahol a csend és nyugalom vesz bennünket körül.

A Ház egy sziklaorom tetején áll, amely egy lépcsősoron keresztül közelíthető meg. A Szokolyai úttól 100 méterre már is az erdő közepén találjuk magunkat, ahol a vadregényes táj minden természetességét átélhetjük. Egy rövid itt töltött idő is elég ahhoz, hogy feltöltődjünk és kiszakadjunk a napi rutinból, rohanásból. Megálljunk és csak magunkkal, egymással foglalkozzunk. Reggelente a hangos madárcsicsergésre ébredjünk és a teraszon ülve a napfelkelte csodálatos látványa táruljon elénk. Esténként pedig a gerenda ágyon hanyatt fekve a csillagos égboltban gyönyörködhetünk.

A Ház kialakításánál fontos szempont volt a kényelem és a praktikusság. Prémium konyhagépekkel, edényekkel felszerelt, minden megtalálható benne, amire akár egy romantikus hétvégéhez, akár egy családi kiránduláshoz szükség lehet.
A modern infra fűtés mellett a különleges hangulatot fokozza a földszinten található kandalló. A fürdőszoba és az amerikai konyhás nappali is itt foglal helyet.
Az emeleten található egy olvasó sarok, illetve játszósarok, valamint a hálószoba, ahol egy gerendaágy biztosítja a kényelmet.
Ha 2 főnél többen érkeznek a szálláshelyre, akkor a nappaliban található kanapé átalakítható franciaággyá.
Az időjárástól függetlenül élvezhetjük a szabadban a friss levegőt és a reggeli madárcsicsergést, hiszen a vendégháznak két terasza is van, amelyből az egyik fedett. A másik, nagyobb kerti teraszon található a bográcsozó, ahol grillezési, szalonnasütési lehetőség is van.

A kültéri fatüzelésű finn szauna kuriózum az egész vidéken. A kültéri szauna és az erdei környezet harmóniája felüdülést nyújt testben és lélekben. A fatüzelésű szauna más élményt nyújt: a lobogó tűz ősidők óta a nyugalmat és a családi együttlétet érezteti. A lélek mellett a szemet is gyönyörködteti. Ősszel az ezerszínű erdőt, télen a hóesést és az „éjjeli állatokat” nézhetjük szaunázás közben. A szauna használata minden kedves vendégünk részére korlátlan.

NTAK regisztrációs szám: MA21000032

Weboldal: http://www.ahazkismaros.hu

https://www.facebook.com/ahazkismaros

Email: ahaz.kismaros@gmail.com

Telefon: +36-20-971-0626

Cím: 2623 Kismaros, Vadgalamb u. 12.

Térkép:

apartman Kismaros, apartmankiadás Kismaros, belföldi vendégház Kismaros, falusi szállásadás Kismaros, falusi szálláshely Kismaros, falusi vendégház Kismaros, Kismaros szállás, Kismaros szálláshely, Kismaros vendégház, Kismarosi szállás, Kismarosi szálláshely, Kismaros vendégház kiadás, Kismaros szállás, vendégház kiadás Kismaros, apartman Kismaros, apartmanbérlés Kismaros, apartmanház Kismaros, apartmankiadás Kismaros, apartmanos üdülés Kismaros, belföldi szállás Kismaros, belföldi szálláshely Kismaros, belföldi szálláslehetőség Kismaros, családbarát szálláshely Kismaros, családi szállás Kismaros, családi szálláshely Kismaros, állatbarát szálláshely Kismaros, finn szaunás  ház Kismaros, finn szaunás szállás Kismaros, finn szaunás szálláshely Kismaros, finn szaunás  apartman Kismaros, finn szaunás panzió Kismaros, apartman finn szaunával Kismaros, szállás finn szaunával Kismaros, szálláshely finn szaunával Kismaros, panzió finn szaunával Kismaros, önellátó apartman Kismaros, önellátó szálláshely Kismaros, szálláslehetőség Kismaros, nyaralóház kiadás Kismaros, nyaralóház bérlés Kismaros, panzió bérlés Kismaros, panzió kiadás Kismaros, zimmer frei Kismaros, Gästehaus Kismaros, Apartment Kismaros, vacancy Kismaros, guesthouse Kismaros, apartment’s Kismaros, pension Kismaros, accommodation Kismaros, erdő közeli szállás Kismaros, szállás turista útvonal mentén Kismaros, szállás szaunával Kismaros, szálláshely szaunával Kismaros, apartman szaunával Kismaros, panzió szaunával Kismaros, szállás szép kártyával Kismaros, szállások szép kártyával Kismaros, szálláshely szép kártyával Kismaros, apartman szép kártyával Kismaros, apartmanok szép kártyával Kismaros, vendégház szép kártyával Kismaros, panzió szép kártyával Kismaros, panzió bérlés szép kártyával Kismaros, szállások szép kártyával Kismaros, szálláshely szép kártyával Kismaros, apartman bérlés szép kártyával Kismaros, szálláslehetőség szép kártyával Kismaros, apartmanház szép kártyával Kismaros, szállás kiadás szép kártyával Kismaros, szálláskiadás szép kártyával Kismaros, panzió kiadás szép kártyával Kismaros, apartmanház szép kártyával Kismaros, apartman Dunakanyar,  apartmankiadás Dunakanyar,  belföldi vendégház Dunakanyar,  falusi szállásadás Dunakanyar,  falusi szálláshely Dunakanyar,  falusi vendégház Dunakanyar,  Dunakanyarban szállás, Dunakanyarban szálláshely, Dunakanyarban vendégház, Dunakanyarban szállás, Dunakanyarban szálláshely, Dunakanyarban vendégház kiadás, Dunakanyarban szállás, vendégház kiadás Dunakanyar,  apartman Dunakanyar,  apartmanbérlés Dunakanyar,  apartmanház Dunakanyar,  apartmankiadás Dunakanyar,  apartmanos üdülés Dunakanyar,  belföldi szállás Dunakanyar,  belföldi szálláshely Dunakanyar,  belföldi szálláslehetőség Dunakanyar,  családbarát szálláshely Dunakanyar,  családi szállás Dunakanyar,  családi szálláshely Dunakanyar,  állatbarát szálláshely Dunakanyar,  finn szaunás ház Dunakanyar,  finn szaunás szállás Dunakanyar,  finn szaunás  szálláshely Dunakanyar,  finn szaunás apartman Dunakanyar,  finn szaunás  panzió Dunakanyar,  apartman finn szaunával Dunakanyar,  szállás finn szaunával Dunakanyar,  szálláshely finn szaunával Dunakanyar,  panzió finn szaunával Dunakanyar,  önellátó apartman Dunakanyar,  önellátó szálláshely Dunakanyar,  szálláslehetőség Dunakanyar,  nyaralóház kiadás Dunakanyar,  nyaralóház bérlés Dunakanyar,  panzió bérlés Dunakanyar,  panzió kiadás Dunakanyar,  zimmer frei Dunakanyar,  Gästehaus Dunakanyar,  Apartment Dunakanyar,  vacancy Dunakanyar,  guesthouse Dunakanyar,  apartment’s Dunakanyar,  pension Dunakanyar,  accommodation Dunakanyar,  erdő közeli szállás Dunakanyar,  szállás turista útvonal mentén Dunakanyar,  szállás szaunával Dunakanyar,  szálláshely szaunával Dunakanyar,  apartman szaunával Dunakanyar,  panzió szaunával Dunakanyar,  szállás szép kártyával Dunakanyar,  szállások szép kártyával Dunakanyar,  szálláshely szép kártyával Dunakanyar,  apartman szép kártyával Dunakanyar,  apartmanok szép kártyával Dunakanyar,  vendégház szép kártyával Dunakanyar,  panzió szép kártyával Dunakanyar,  panzió bérlés szép kártyával Dunakanyar,  szállások szép kártyával Dunakanyar,  szálláshely szép kártyával Dunakanyar,  apartman bérlés szép kártyával Dunakanyar,  szálláslehetőség szép kártyával Dunakanyar,  apartmanház szép kártyával Dunakanyar,  szállás kiadás szép kártyával Dunakanyar,  szálláskiadás szép kártyával Dunakanyar,  panzió kiadás szép kártyával Dunakanyar,  apartmanház szép kártyával Dunakanyar, apartman Bőrzsönyliget, apartmankiadás Bőrzsönyliget, belföldi vendégház Bőrzsönyliget, falusi szállásadás Bőrzsönyliget, falusi szálláshely Bőrzsönyliget, falusi vendégház Bőrzsönyliget, Dunakanyarban szállás, Dunakanyarban szálláshely, Dunakanyarban vendégház, Dunakanyarban szállás, Dunakanyarban szálláshely, Dunakanyarban vendégház kiadás, Dunakanyarban szállás, vendégház kiadás Bőrzsönyliget, apartman Bőrzsönyliget, apartmanbérlés Bőrzsönyliget, apartmanház Bőrzsönyliget, apartmankiadás Bőrzsönyliget, apartmanos üdülés Bőrzsönyliget, belföldi szállás Bőrzsönyliget, belföldi szálláshely Bőrzsönyliget, belföldi szálláslehetőség Bőrzsönyliget, családbarát szálláshely Bőrzsönyliget, családi szállás Bőrzsönyliget, családi szálláshely Bőrzsönyliget, állatbarát szálláshely Bőrzsönyliget, finn szaunás ház Bőrzsönyliget, finn szaunás szállás Bőrzsönyliget, finn szaunás szálláshely Bőrzsönyliget, finn szaunás apartman Bőrzsönyliget, finn szaunás panzió Bőrzsönyliget, apartman finn szaunával Bőrzsönyliget, szállás finn szaunával Bőrzsönyliget, szálláshely finn szaunával Bőrzsönyliget, panzió finn szaunával Bőrzsönyliget, önellátó apartman Bőrzsönyliget, önellátó szálláshely Bőrzsönyliget, szálláslehetőség Bőrzsönyliget, nyaralóház kiadás Bőrzsönyliget, nyaralóház bérlés Bőrzsönyliget, panzió bérlés Bőrzsönyliget, panzió kiadás Bőrzsönyliget, zimmer frei Bőrzsönyliget, Gästehaus Bőrzsönyliget, Apartment Bőrzsönyliget, vacancy Bőrzsönyliget, guesthouse Bőrzsönyliget, apartment’s Bőrzsönyliget, pension Bőrzsönyliget, accommodation Bőrzsönyliget, erdő közeli szállás Bőrzsönyliget, szállás turista útvonal mentén Bőrzsönyliget, szállás szaunával Bőrzsönyliget, szálláshely szaunával Bőrzsönyliget, apartman szaunával Bőrzsönyliget, panzió szaunával Bőrzsönyliget, szállás szép kártyával Bőrzsönyliget, szállások szép kártyával Bőrzsönyliget, szálláshely szép kártyával Bőrzsönyliget, apartman szép kártyával Bőrzsönyliget, apartmanok szép kártyával Bőrzsönyliget, vendégház szép kártyával Bőrzsönyliget, panzió szép kártyával Bőrzsönyliget, panzió bérlés szép kártyával Bőrzsönyliget, szállások szép kártyával Bőrzsönyliget, szálláshely szép kártyával Bőrzsönyliget, apartman bérlés szép kártyával Bőrzsönyliget, szálláslehetőség szép kártyával Bőrzsönyliget, apartmanház szép kártyával Bőrzsönyliget, szállás kiadás szép kártyával Bőrzsönyliget, szálláskiadás szép kártyával Bőrzsönyliget, panzió kiadás szép kártyával Bőrzsönyliget, apartmanház szép kártyával Bőrzsönyliget,