Napkelte Vendégház Mogyoróska (Szálláshelytudakozó)

Napkelte Vendégház Mogyoróska

Zempléni Tájvédelmi Körzet kapujában, a regéci vár lábánál található az üdülőbázis, mely hat lakásból és egy lakókocsiból áll, a falu közepén, de a lakóházaktól kieső részén helyezkedik el.

A szállóhelyek 2-3, 6-8, 10-12 ágyasak, összesen 90 fő elhelyezése biztosított. A lakások mindegyike fürdőszobával, angol WC-vel, központi fűtéssel felszerelt.

SZOLGÁLTATÁSAINK: szauna, szolárium, kondicionálóterem, saját kilátó, kápolna, lovaglás, sétakocsizás, játékterem, Büfé (idényben presszó) étkeztetés, szalonnasütő helyek, függőágy, az üdülő vendégek poggyászainak szállítása, valamint személyszállítás. ( 9 fős Mitsubishi mikrobusz)

Minden korosztály részére játszókert (játszótér).

 ÉTKEZÉST előzetes megrendelés alapján, nem csak szállóvendégeinknek biztosítunk.

 PROGRAMAJÁNLAT: erdei túrák, Regéci vár, Boldogkői vár, Vizsoly, Gönc, strand, lovaglás, sétakocsizás, falusi mini gazdaság, játékterem.

Vendégházunk továbbra is lehetőséget kínál, tanfolyamok, nyári táborok (lovastábor) osztálykirándulások megrendezésére. Az ideérkező vendégeinket a táj szépségén, és a jó levegőn túl, házias ételek, családias légkör, szolid árak fogadják. Csoporton kívül családok, házaspárok jelentkezését is várjuk.

Cím: 3893 Mogyoróska, Rákóczi utca 1/A

Térkép:

Weblap: facebook.com/napkeltevendeghaz

Email: napkelte.vendeghaz@gmail.com

Telefon: +36-46-387-543

Mobilszám:+36-30-881-8157

étterem Mogyoróskán, lovaglási lehetőség Mogyoróskán, vadászati lehetőség Mogyoróskán, szállás Mogyoróskán, szállás lehetőség Mogyoróskán, háziállat bevitel, programszervezés Mogyoróskán, rendezvény, rendezvényszervezés Mogyoróskán, panzió Mogyoróskán, idegenforgalom Mogyoróskán, turizmus Mogyoróskán, vendéglátás Mogyoróskán, vendégház Mogyoróskán, belföldi szállás Mogyoróskán, szállásfoglalás Mogyoróskán, belföldi szálláshely Mogyoróskán, belföldi szálláslehetőség Mogyoróskán, bográcsozás, céges rendezvény Mogyoróskán, céges rendezvény lebonyolítás Mogyoróskán, céges rendezvényhelyszín Mogyoróskán, céges tréninghelyszín Mogyoróskán, cégrendezvény Mogyoróskán, családi szállás Mogyoróskán, családi szálláshely Mogyoróskán, csoportos szállás Mogyoróskán, csoportos szállásfoglalás Mogyoróskán, falusi turizmus Mogyoróskán, vendéglátás Mogyoróskán, esküvői helyszín Mogyoróskán, esküvő lebonyolítása Mogyoróskán, család barát szállás Mogyoróskán, olcsó szállás Mogyoróskán, nyári tábor Mogyoróskán, osztálykirándulási szálláshely Mogyoróskán, osztálykirándulás Mogyoróskán, erdei tábor helyszín Mogyoróskán, lovas tábor Mogyoróskán, étterem, parkoló, túralehetőség, játszótér, lovaglás, szauna, szolárium, kondicionáló terem, vadászat, szállás, szállás lehetőség, háziállat bevitel, programszervezés, rendezvény, rendezvényszervezés, panzió, idegenforgalom, turizmus, vendéglátás, vendégház, belföldi szállás, szállásfoglalás, belföldi szálláshely, belföldi szálláslehetőség, bográcsozás, céges rendezvény, céges rendezvény lebonyolítás, céges rendezvényhelyszín, céges tréninghelyszín, cégrendezvény, családi szállás, családi szálláshely, csoportos szállás, csoportos szállásfoglalás, falusi turizmus, vendéglátás, étterem Mogyoróskán Borsod megyében, lovaglási lehetőség Mogyoróskán Borsod megyében, vadászati lehetőség Mogyoróskán Borsod megyében, szállás Mogyoróskán Borsod megyében, szállás lehetőség Mogyoróskán Borsod megyében, programszervezés Mogyoróskán Borsod megyében, rendezvényszervezés Mogyoróskán Borsod megyében, panzió Mogyoróskán Borsod megyében, idegenforgalom Mogyoróskán Borsod megyében, turizmus Mogyoróskán Borsod megyében, vendéglátás Mogyoróskán Borsod megyében, vendégház Mogyoróskán Borsod megyében, belföldi szállás Mogyoróskán Borsod megyében, szállásfoglalás Mogyoróskán Borsod megyében, belföldi szálláshely Mogyoróskán Borsod megyében, belföldi szálláslehetőség Mogyoróskán Borsod megyében, céges rendezvény Mogyoróskán Borsod megyében, céges rendezvény lebonyolítás Mogyoróskán Borsod megyében, céges rendezvényhelyszín Mogyoróskán Borsod megyében, céges tréninghelyszín Mogyoróskán Borsod megyében, cégrendezvény Mogyoróskán Borsod megyében Borsod megyében, családi szállás Mogyoróskán Borsod megyében, családi szálláshely Mogyoróskán Borsod megyében, csoportos szállás Mogyoróskán Borsod megyében, csoportos szállásfoglalás Mogyoróskán Borsod megyében, falusi turizmus Mogyoróskán Borsod megyében, vendéglátás Mogyoróskán Borsod megyében, esküvői helyszín Mogyoróskán Borsod megyében, esküvő lebonyolítása Mogyoróskán Borsod megyében Borsod megyében, család barát szállás Mogyoróskán Borsod megyében, olcsó szállás Mogyoróskán Borsod megyében, nyári tábor Mogyoróskán Borsod megyében, osztálykirándulási szálláshely Mogyoróskán Borsod megyében, osztálykirándulás Mogyoróskán Borsod megyében, erdei tábor helyszín Mogyoróskán Borsod megyében, lovas tábor Mogyoróskán Borsod megyében, zimmer frei Mogyoróska, Gästehaus Mogyoróska, Apartment Mogyoróska, vacancy Mogyoróska, guesthouse Mogyoróska, Apartment’s Mogyoróska, pension Mogyoróska, accommodation Mogyoróska, Unterkunft Mogyoróska,