Öreg Prés Butikhotel Szállás szép kártyával Mór

Öreg Prés Butikhotel Szállás szép kártyával Mór

Mór város központjában, egy csendes, nyugalmas kis utcában található tájjellegű Butikhotelünk. 300 éves ennek a kis utcának a története, ahol ezek a házak az elsők között épültek. A XVII. századi parasztházak egykor egy jómódú parasztgazda tulajdonában álltak. A szálloda „Márton – háza” teljesen eredeti formában maradhatott, ahol most tájház lett berendezve. A hangulathoz sokat tesz a tágas udvar és az, hogy a szobákban és a közös helyiségekben minden dísztárgyunk helyi régiség.
A 25 szoba és 5 apartman berendezése részben az 1700-as éveket idéző festett, ill. faragott osztrák bútorok, amelyek stílusában az itt élő svábokéhoz hasonlíthatók. De vannak hazai ónémet bútorral berendezett szobák is, illetve egy szobasor neobarokk bútorral került kialakításra. Az udvar közepére eredeti minta szerint kenyérsütő kemencét építettünk.
A szobákban fürdőszoba, TV, WIFI, telefon elérhető. Az apartmanokhoz ezeken kívül egy felszerelt konyha is tartozik.
„Wekerle” és „Kiskakas” különtermeink, technikai berendezéseivel lehetőséget teremtenek különböző rendezvények megszervezésére, konferenciák, tárgyalások, előadások, bemutatók, egyéb családi- és kulturális rendezvények lebonyolítására.
A házban a Pajta SPA-ban szauna, jacuzzi várja a vendégeket. Zárt udvarainkban biztonságos parkolási lehetőség van az autóval érkezőknek.

Cím: Fejér 8060 Mór, Arany János u. 4.

Térkép:

Weblap: oregpres.hu

Email: oregpres@oregpres.hu

Telefon: +36-22-562-472, +36-22-562-473

Fax:+36-22-562-476

Mobilszám:+36-30-953-4440

baldachin, baldachinos szoba, csendes szállás, belvárosi szállás, parasztházak Fejér megyében, butikhotel, we love mór, központi szállás Móron, butikhotel Fejér megye, jacuzzi, jacuzzi Fejér megyében, kültéri jacuzzi, Pajta SPA, széna-szalma relax kabin, relax kabin, széna-szalma szállás, szauna, finn szauna, szuna Fejér megye, szauna Mór, szálloda szaunával, szálloda jacuzzival, privát jacuzzi, szaunaszeánsz Fejér megye, szauna szeánsz Mór, Fogadó, Fogadó Fejér megye, osztrák bútorzatú szállás, faragott bútorok, neobarokk stílus, kézzel festett és faragott bútorok, modern bútorzatú szállás, neobarokk intarziás bútor, festett osztrák bútor Fejér megye, vidéki életérzés, helyi régiség, sváb világ, sváb életérzés, sváb napok, romantikus elvonulás, sváb örökségek, Tájház, Tájház Fejér megye, Tájházlátogatás, ónémet bútor, sváb gasztronómia, sváb konyha, nemzetközi gasztronómia, Öreg Prés Étterem,  heti ebéd menü Mór, Volenter István, kulináris élmény Fejér megye, fine dining Fejér megye, termelői termékek Fejér megye, Bocuse d Or, Michelin Guide, Michelin csillag ajánlott étterem, Galloway marha, farmlátogatás, tanyalátogatás Fejér megyében, borebéd Fejér megye, borvacsora Fejér megyében, Audi- Dining Guide TOP 100, gasztronómiai utazás, gasztronómia Mór, SPA Fejér megye, Halloween party gyerekeknek, Halloween Mór, Mikulás nap Fejér megyében, szabadtéri koncert, Sunday Brunch, Sunday Brunch Fejér megye, pezsgős reggeli, reggeliző hely Mór, Reggeliző hely Fejér megyében, vidéki reggeli, butikreggeli, boros pince, esküvő pincében, esküvői fotóhelyszín Fejér megye, lánybúcsú Mór, Lánybúcsú Fejér megyében, csapatépítő, csapatépítő szállás Fejér megyében, céges szállás Mór, lovaglás Mór, Lovarda Fejér megye, Lovarda étteremmel,  őszi bortúra, tavaszi bortúra, nyári bortúra, újbor kóstolás, szállás borkóstolással, borhétvége, szállás pároknak, szállás családdal, szállás kisállattal, állatbarát hotel, születésnapi borkóstoló, születésnapi party helyszín Fejér megyében, Szilveszter Móron, szilveszteri terembérlés Fejér megyében, terembérlés Mór, Kastély Fejér megye, várlátogatás, fejérmegyei túrahelyszín, látnivalók Mór környékén, látnivalók Fejér megyében, Székesfehérvár környéki szálláshely, szállás utalvány vásárlás, programok Fejér megyében, élmény Mór, pincészetek Móron, pincészetek Fejér megyében, lovaskocsis kirándulások, lovaskocsi Fejér megyében, természetjárás Fejér megye, pálinka kóstoló Fejér megye, Pálinka főzde Fejér megyében, sziklamászás Fejér megyében, vadászat Fejér megyében, vadász szállás Mór, horgászat Fejér megyében, Nordic Walking Fejér megyében, kerékpár út Fejér megye, kerékpáros kirándulás, hegyi kerékpározás, kerékpárkölcsönzés szállással, nyitott pince Fejér megye, tréning helyszín Fejér megye, üzleti megbeszélések, évértékelők lebonyolítása Fejér megye, polgári esküvő helyszín Fejér megye, esküvői hintó rendelés ,esküvői fotóhelyszín, hotel és étterem Mór, Móri bornapok, bornapok Fejér megye, szállás a központban Fejér megye, Möllmann Ranch, szállás a Vértes mellett, hagyományőrző szálloda, lagzi szervezés Fejér megye, dunántúli szállás, dunántúli wellness szállás, szállás gyermekkel Fejér megyében, szállás kutyával Fejér megyében, céges Szállásfoglalás fejér megye, aktív pihenés Fejér megye, egyedi hotel, butikhotel, stílusos vidéki szálloda, vidéki szálloda, móri borvidék szállás, mór szállás, ezerjó szállás, pajta spa, szállás szaunával, szállás jacuzzival mór, welovemór szállás, bortúra mór, céges rendezvény dunántúl, stílusos szállás, borospince mór, pincetúra mór, borkóstoló mór, móri borvidék pince, borozás móri borvidék, romantikus szállás, vidéki nyugalom, üzleti szállás, borkórsolás móri borvidék, esküvő helyszín Fejér megye, konferencia helyszín Fejér megye, megye, rendezvények Fejér megye, bankett Fejér megye, legénybúcsú Fejér megye, céges rendezvények Fejér megye, aktív pihenés Fejér megye, apartman Fejér megye, apartmanház Fejér megye, apartmankiadás Fejér megye, apartmanos üdülés Fejér megye, belföldi apartman Fejér megye, belföldi nyaralás Fejér megye, belföldi szállás Fejér megye, belföldi szállásfoglalás Fejér megye, belföldi szálláshely Fejér megye, belföldi szálláslehetőség Fejér megye, belföldi túra Fejér megye, családi nyaralás Fejér megye, családi szállás Fejér megye, családi szálláshely Fejér megye, családi üdülés Fejér megye, szálláslehetőség Fejér megye, konferencia Fejér megye, konferencia bonyolítás Fejér megye, konferencia helyszín Fejér megye, konferencia kivitelezés Fejér megye, konferencia lebonyolítás Fejér megye, konferencia rendezés Fejér megye, konferencia szervezés Fejér megye, konferencia szolgáltatás Fejér megye, konferencia terem Fejér megye, konferenciabonyolítás Fejér megye, konferenciahelyszín Fejér megye, konferenciaszervezés Fejér megye, konferenciaterem bérlés Fejér megye, apartman Fejér megye, apartmanház Fejér megye, belföldi apartman Fejér megye, belföldi szállás Fejér megye, belföldi szálláshely Fejér megye, családbarát szálláshely Fejér megye, családi szállás Fejér megye, családi szálláshely Fejér megye, falusi szállásadás Fejér megye, falusi szálláshely Fejér megye, családbarát szálláshely Fejér megye, családi szállás Fejér megye, családi szálláshely Fejér megye, csoportos szállás Fejér megye, wellness hotel Fejér megye, wellness Fejér megye, on-line szállásfoglalás Fejér megye, hotel Fejér megye, szálloda Fejér megye, kiadó apartmanház Fejér megye, kiadó panzió Fejér megye, apartman Fejér megye, apartman bérlés Fejér megye, apartman kiadás Fejér megye, belföldi apartman Fejér megye, apartmanos üdülés Fejér megye, szállásfoglalás Fejér megye, családi nyaralás Fejér megye, kiadó szoba Fejér megye, szálláshelykiadás Fejér megye, családi szállás Fejér megye, családi szálláshely Fejér megye, olcsó szállás Fejér megye, szálláshely foglalás Fejér megye, szálláshely szép kártyával Fejér megye, szálláslehetőség szép kártyával Fejér megye, szállás kiadás szép kártyával Fejér megye, családi szállás szép kártyával Fejér megye, baba barát szállás szép kártyával Fejér megye, szállásfoglalás szép kártyával Fejér megye, panzió szép kártyával Fejér megye, apartman bérlés szép kártyával Fejér megye, apartman kiadás szép kártyával Fejér megye, kiadó apartman szép kártyával Fejér megye, panzió kiadás szép kártyával Fejér megye, kiadó panzió szép kártyával Fejér megye, hotel szép kártyával Fejér megye, szálloda szép kártyával Fejér megye, wellness szép kártyával Fejér megye, wellness hotel szép kártyával Fejér megye, wellness szálloda szép kártyával Fejér megye, szép kártyával wellnes hotel Fejér megye, szép kártyával wellnes szálloda Fejér megye, szép kártyával wellnes Fejér megye, szép kártyával szállás Fejér megye, szép kártyával szálláshely Fejér megye, szép kártyával hotel Fejér megye, szép kártyával szálloda Fejér megye, szép kártyával wellnes szálloda Fejér megye, szép kártyával wellnes hotel Fejér megye, szép kártyával szállás bérlés Fejér megye, szép kártyával szálláskiadás Fejér megye, szép kártyával szállás kiadás Fejér megye, szép kártyával családi szállás Fejér megye, szép kártyával esküvőhelyszín Fejér megye, szép kártyával konferenciahelyszín Fejér megye, szép kártyával wellnes programok Fejér megye, szép kártyával kiadó szoba Fejér megye, kiadó szoba szép kártyával Fejér megye, esküvő lebonyolítás Fejér megye, esküvő szervezés Fejér megye, hotel Fejér megye, szálloda Fejér megye, wellness hotel Fejér megye, wellness szálloda Fejér megye, családbarát hotel Fejér megye, családi hotel Fejér megye, családbarát szálloda Fejér megye, családi hotel Fejér megye, hotel medencével Fejér megye, szálloda medencével Fejér megye, fogadó Fejér megye, fogadó szép kártyával Fejér megye, szép kártyával fogadó Fejér megye, esküvő helyszín Mór, konferencia helyszín Mór, rendezvények Mór, bankett Mór, legénybúcsúMór, céges rendezvények Mór, aktív pihenés Mór, apartman Mór, apartmanház Mór, apartmankiadás Mór, apartmanos üdülés Mór, belföldi apartman Mór, belföldi nyaralás Mór, belföldi szállás Mór, belföldi szállásfoglalás Mór, belföldi szálláshely Mór, belföldi szálláslehetőség Mór, belföldi túra Mór, családi nyaralás Mór, családi szállás Mór, családi szálláshely Mór, családi üdülés Mór, szálláslehetőség Mór, konferencia Mór, konferencia lebonyolítás Mór, konferencia helyszín Mór, konferencia kivitelezés Mór, konferencia lebonyolítás Mór, konferencia rendezés Mór, konferencia szervezés Mór, konferencia szolgáltatás Mór, konferencia terem Mór, konferencia lebonyolítás Mór, konferencia helyszín Mór, konferenciaszervezés Mór, konferenciaterem bérlés Mór, apartman Mór, apartmanház Mór, belföldi apartman Mór, belföldi szállás Mór, belföldi szálláshely Mór, családbarát szálláshely Mór, családi szállás Mór, családi szálláshely Mór, falusi szállásadás Mór, falusi szálláshely Mór, családbarát szálláshely Mór, családi szállás Mór, családi szálláshely Mór, csoportos szállás Mór, wellness hotel Mór, wellness Mór, online szállásfoglalás Mór, hotel Mór, szálloda Mór, hotel Mór, szálloda Mór, wellness hotel Mór, wellness szálloda Mór, családbarát hotel Mór, családi hotel Mór, családbarát szálloda Mór, családi hotel Mór, hotel medencével Mór, szálloda medencével Mór, kiadó apartmanház Mór, kiadó panzió Mór, apartman Mór, apartman bérlés Mór, apartman kiadás Mór, apartmanos üdülés Mór, szállásfoglalás Fejér megye, családi nyaralás Mór, kiadó szoba Mór, szálláshelykiadás Mór, családi szállás Mór, családi szálláshely Mór, olcsó szállás Mór, szálláshely foglalás Mór, szálláshely szép kártyával Mór, szálláslehetőség szép kártyával Mór, szállás kiadás szép kártyával Mór, családi szállás szép kártyával Mór, bababarát szállás szép kártyával Mór, szállásfoglalás szép kártyával Mór, panzió szép kártyával Mór, apartman bérlés szép kártyával Mór, apartman kiadás szép kártyával Mór, kiadó apartman szép kártyával Mór, panzió kiadás szép kártyával Mór, kiadó panzió szép kártyával Mór, hotel szép kártyával Mór, szálloda szép kártyával Mór, wellness szép kártyával Mór, wellness hotel szép kártyával Mór, wellness szálloda szép kártyával Mór, szép kártyával wellness hotel Mór, szép kártyával wellness szálloda Mór, szép kártyával wellness Mór, szép kártyával szállás Mór, szép kártyával szálláshely Mór, szép kártyával hotel Mór, szép kártyával szálloda Mór, szép kártyával wellness szálloda Mór, szép kártyával wellness hotel Mór, szép kártyával szállás bérlés Mór, szép kártyával szálláskiadás Mór, szép kártyával szállás kiadás Mór, szép kártyával családi szállás Mór, szép kártyával esküvőhelyszín Mór, szép kártyával konferencia helyszín Mór, szép kártyával wellness programok Mór, szép kártyával kiadó szoba Mór, kiadó szoba szép kártyával Mór, esküvő lebonyolítás Mór, esküvőszervezés Mór, fogadó Mór, fogadó szép kártyával Mór, szép kártyával fogadó Mór,

Képek: